Barion Pixel

Az érintetlen burmai Spirulina

Ha azt mondjuk: alga, a legtöbb embernek ma már a Spirulina jut először az eszébe. Nem mindig volt ez így. Többen a mai napig az algát, mint élőlényt, a tavakban megtalálható hínárhoz, az akvárium vagy a medence falán megragadt zöld növényekhez kötik. Nem véletlen azonban, hogy a Spirulina (Arthrospira platensis) ekkora népszerűségnek örvend világszerte.

Rekordszintű tápanyagtartalma miatt az egészségtudatos emberek mellett a világ élsportolói, sőt még az asztronauták is fogyasztják a világűrben, mint egyfajta tökéletes táplálékot. 

Kevesen vannak azonban tisztában azzal, hogy a minőség és tisztaság az elsődleges és legfontosabb, amikor algákat kezdünk fogyasztani. A Spirulina alga a világ több tájékán is terem, azonban igazán kiemelkedő minőségben kevés helyen elérhető. Ennek köszönhető, hogy a boltok polcain ilyen komoly árkülönbségekkel is találkozhatunk. A Vitalgae komplex algakészítményre éppen ezért teljesen egyedi árgaranciát vállalunk!

Burma Spirulina

Ma a Spirulina alga azon „típusát” mutatjuk be neked, amelyik egyenesen Mianmar érintetlen természeti területéről, a régi vulkanikus krátertavakból származik. Ezeket a tavakat Prof. Dr. Min Thein fedezte fel 1984-ben. Ebben a három tóban a mai napig természetes módon terem a Spirulina alga. Ezen a területen a természet még érintetlen, a tó édesvize rendkívül tiszta, nehézfémektől és szennyeződésektől mentes.

Feldolgozása is páratlan módon történik: a betakarított, nedves Spirulina biomasszát finoman, természetes módon a napon szárítják. A kitermelés mindenféle sugárzásoktól mentesen történik, színezékek, tartósítószereket, adalékanyagok, peszticidek (növényvédő szerek) hozzáadása nélkül. Ezen túl a burmai Spirulina természetesen nem GMO (genetikailag módosított organizmus).

Manapság a legtöbbet kutatott élőlény a világon és a szuperélelmiszerek között is a legtöbb figyelmet kapja. A Spirulina előnyei olyan csodálatosak, hogy napi rendszerességgel fogyasztva komoly támogatást nyújthatnak a szervezet egészséges működésének helyreállításában, újjáélesztésében. A mai napig közel 1200 lektorált, tudományos cikk értékeli az egészségügyi előnyeit.

A Spirulina alga primitív felépítése és a kemény sejtfal hiánya biztosítja, hogy a benne található rendkívül magas, 65-71% fehérje a lehető leggyorsabban és legnagyobb mennyiségben tudjon felszívódni a fogyasztás során. Ráadásul a Spirulina fehérjéi biológiailag teljesek, vagyis mind a 8 esszenciális aminosavat tartalmazzák – megfelelő arányban! A legtöbb élelmiszer nem teljes értékű fehérjeforrás, hiszen hiányzik belőlük egy vagy több aminosav.

A burmai Spirulina magas koncentrációban tartalmaz béta-karotint, B-vitamint és ásványi anyagokat, például magnéziumot és vasat is. A béta-karotin az A-vitamin legfontosabb előanyaga. Továbbá található benne kálium, kalcium, cink, mangán, szelén és foszfor is.

A magnézium és a kálium nagyon fontos szerepet játszik izmaink és idegrendszerünk működésében. A vas fogyasztásával megelőzhetjük a vashiányt is, mielőtt a tipikus tünetek megjelennének: sápadtság, törékeny körmök, hajhullás, szédülés, koncentrálási nehézség.

Klorofill

A leglátványosabb pigment, ez adja a spirulina zöld színét is.

A klorofill, amit elfogyasztunk gyorsítja a májsejtek regenerálódását, és az erek tágításával növeli a vérkeringést az összes szerv irányába. A szívdobogás ütemét lassítja, mégis minden összehúzódás erejét növeli, így javítva a vérkeringés teljes hatékonyságát.

A klorofill előnyös tulajdonságai közé tartozik még, hogy fokozza a bélmozgást és megszünteti a székrekedést. Normalizálja az emésztő savak kiválasztását. Ez megnyugtatja a gyulladást és csökkenti a felesleges váladékkal járó gyomorfekély kialakulásának esélyét.

Fikocianin

A másik, rendkívül fontos kékes színt adó pigment a phycocyanin (fikocianin), körülbelül 7%-os koncentrációban van jelen, összehasonlítva a klorofill 1%-os jelenlétével a Spirulinában. A phycocyanint az emberi bilirubin pigmenttel kapcsolják össze, mely fontos az egészséges májfunkcióhoz és az aminosavak emésztéséhez. Ezen kívül az orvostudomány folyamatos kutatásokat végez, mivel már jelenleg is hasznosítják különböző területeken, többet között daganatos megbetegedések, bélproblémák vagy toxinok eltávolítása esetén is.

Az elérhető legmagasabb minőség

A Burma Spirulina port 100%-ban organikusnak (Bio) minősítette az USDA (Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma). A Burma Spirulina szárazanyagát ezután egy akkreditált, független laboratóriumban ellenőrzik és a kiváló, legmagasabb minőségi besorolást kapta. 

A Healing Green Kft. által forgalmazott Vitalgae komplex algakészítmény alapösszetevőjét a burmai Spirulina adja.

Klorofil

Megosztás:

Szólj hozzá!

A kosarad
0